Büszke 3450 g súllyal és 53 cm-rel.
De ugorjunk mindjárt vissza az idöben az elözö napra, mikor is a fájások kezdödtek. Elöre persze az elsö szülésnél nem tudja a kismama mire számítson, de bíztam benne, hogy a szülés komplikációmentesen zajlik majd, hisz a terhesség alatt sem volt semmi gond.
De hogy aztán végül az elsö fájásoktól összesen 19 óra fog eltelni míg a kisfiam a karjaimban tarthatom nem gondoltam. No, meg azt sem, hogy a hosszú idö ellenére nem tünik majd ilyen hosszúnak.
Június 10-én, csütörtökön, egy héttel a számított születési idö elött reggel már gondoltam, hogy na ebböl ma lehet valami. Hasfájással ébredtem és kicsit véreztem is. De nem aggódtam, mert de. épp a nögyógyászhoz kellett mennem, viszont elökészitettem mindjárt a kórházi cuccokat, ha esetleg már nem jönnék haza, Andreasnak ne kelljen keresgélni.
Az orvosnál aztán kicsit elszomordtam, mert az elözö alkalmakkal ellentétben, a CTG-n szinte egy fájás sem volt látható. Ami meglepö volt azok után, hogy hetekkel elötte már elég szép hegyeket írt a gép, és a doki már eléggé aggódott, hogy idö elött megszületik a pici, és akkor még csak a 35. héten voltunk túl a 40-böl.
Aztán megvizsgált, azt mondta a méhszáj kicsit nyitva, de még nem igazán néz ki úgy, hogy megindulna a szülés ma, meg hát 30 fok meleg van, a babák általában nem jönnek, ha ilyen meleg van. Lehet 2-3 nap múlva talán, de azért következö hétre adott még idöpontot.
Hát nem kellett már ilyen sokáig várnunk :))
A hasfájás és a vérzés se múlt el, és du. már egyre inkább azt éreztem valami történik.
Du. 4-körül a sogórnömékkel mentünk a helyi strandra, na és ott éreztem, hogy ez már tényleg fájás, de akkor még rendszertelenül.
Andreas olyan 6-7 körül jött haza, akkor még megvacsiztunk, de már nagyon nem tudtam enni, izgatott is voltam, és közben már rendszeresen 5 perces fájásaim voltak.
Még gondoltam is, ez aztán gyorsan ment, lehet még éjfél elött meg is születik a kis pocok.
Táska bepakol autóba, irány a kórház. Közben meg is kellett állnunk annyira kellett már kapaszkodnom. Aztán a nagy csalódás. A fájások bár rendszeresek és erösek voltak, de nem nyitották egyáltalán a méhszájat, túl rövid ideig tartottak, és nem a méhszájra hatottak ki, hanem a hátamban éreztem öket egész idö alat. így a szülöszobára nem vettek fel, vagy az osztályra felvesznek vagy hazamehetünk ha gondoljuk, mondta a szülésznö, lehet elmúlnak a fájások, lehet hogy átváltanak. Adott két tablettát, hogy kicsit lazuljak, meg hogy tudjak aludni.
Na alvásból nem lett semmi, bár a tablettától álmos lettem, de 2-3 percnél tovább nem tudtam lehunyni a szemem. A fájások nem múltak 5-10 percenként jöttek. Mikor már nagyon nem birtam feküldni, ülni, beültem a kádba, a meleg víz jól ellazított, két órát áztam a kádban, közben Andreas végig mellettem ült és fogta a kezem, ö sem aludt egy szemhunyásnyit sem.
Hajnali 4-kor már még jobban erösödtek a fájások, akkor ismét a kórházba mentünk, 3 cm-re nyitva volt a méhszáj, felvettek a szülöszobára, csináltam meg CTG-t, szívhangot, fájásokat nézték, minden rendben volt, elküldtek még kicsit sétálni. De aztán kb. 1 óra elteltével visszatértünk, mert már szinte szünet nélkül jöttek a fájások, nem tudtam tovább sétálni.
Ez volt a legrosszabb rész, a legerösebb fájások, szinte szünet nélkül. De a szülésznö meg a doktornö is biztattak, hogy nagyon jól csinálom, jó a légzötechnikám.
A szülésznöt már ismertem az elökészitöröl, a doktornö egy fiatal orvos volt, ö is nagyon kedves.
Akkor megpróbáltam megint a kádat, ültem bent kb. 1 órát, de ott se lett jobb.
6-kor váltás volt, új szülésznö jött, a fönökasszony, akit szintén ismertem már, ill. Andreas is mert a Sadinak rokona.
Akkor már azon a ponton voltam, most kell valami fájdalomcsillapítás, mert már nem bírom. Ekkor már a hangom is hallhatta mindenki.
Két megoldás volt vagy egy dolantin injekció, vagy gerincérzéstelenítés, habár utóbbit annyira én se akartam, meg Gabi, a szülésznö is azt mondta, hogy szerinte hagyjuk a PDA-t, mert már nem fog nagyon sokáig tartani, akkor már 5 cm-nél tartottunk. A dolantin mellett döntöttem, ez tényleg jó megoldás volt, elég jól enyhítette a fájásokat, és két fájás között kicsit el is bóbiskoltam.
Így telt el még kb. 1-2 óra, aztán hírtelen már 8-9 cm-nél tartottunk, a magzatvizem nem folyt el, a szülésznö megrepesztette a magzatburkot, hogy a pici utat csináljon magának. Aztán már nem tartott sokáig és a tolófájásoknál tartottunk. Kemény harc volt, míg végül világra jött, 82 percig tartott még. Amennyire jól lélegeztem a fájások alatt, annyira nem ment a tolás.
Na de végül sikerült, szülöszéken, ülés pozicióban. Gátam szakadt, így varrni kellett. Fájdalom szempontjából a tolófájásokat, meg ahogy a baba jött, és a szakadást már nem éltem meg olyan fájdalmasnak mint elötte a vajúdást. Mára pedig már szépen gyógyul a varrás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése